Múló eszmélet

A földön ült, és mereven bámult maga elé. Próbálta rendezni a gondolatait, de nem sikerült neki. Érzelmei kavargó vihara lerombolta azt a törékeny építményt, amit józan észnek neveznek. Mintha az őt körülvevő világ egy pillanat alatt omlott volna össze, és ő a romok alatt maradt. Segítségért kiálltott, de senki sem hallotta őt.

Érezte a szellő simagatását az arcán. Az ősz érintése hideg volt és nyirkos, de a gondtalan nem-lét igéretét súgta a fülébe a szél. Utoljára a szerelme csiklandozta arcát ilyen szenvedélyesen, és ő boldogan itta magába annak a nőnek a hazug szavait, akit a világon mindennél jobban szeretett, aki elhagyta őt.

Mindenki cserben hagyta. Senki sem adta meg neki azt a törődést, amire most szüksége lett volna. Talán jobb is így. Az élet egy hülye játék és mindenki ellene van, tudni kell mikor kell kiszállni.

Lassan a zsebébe nyúlt, és a hideg fém érintése pillanatnyi nyugalommal árasztotta el. Nagyot sóhajtott és a pisztolyt remegő kézzel a halántékához emelte. Végiggondolta életét, emlékek peregtek le lelki szemei előtt, de a felénél abbahagyta a visszaemlékezést, mert nem akart mindent újra végigszenvedni. Összeszorította fogait, és meghúzta a ravaszt.

A lövés mennydörgő hangja még másodpercekig visszhangzott a fejében. Érezte, ahogy egy apró izzadtságcsepp végiggördül a homlokán. Lassan kinyitotta a szemét, és egy üres, fehér szobát látott, amelynek a sarkában ült. Még mindig kapkodva szedte a levegőt. Megpróbálta a kezébe temetni az arcát, de a karja nem mozdult. A kényszerzubbony nem engedte.

- Csak álom volt... - suttogta magában. Amióta az eszét tudta, csak álmodott. Mindig másvalaki volt, mindig más helyen, mindig más időben. Mindig más. Milyen volt az igazi élete? Nem emlékszik. Nem is biztos, hogy volt neki olyan. Az álmai voltak az ő élete. Sok minden relatív, úgy vélte a valóság is az.

Előző álma még mindig nyomasztotta. Sóhajtott egyet és lehunyta a szemét. Remélte, hogy következő "élete" boldogabb lesz. Talán egy gyönyörű pillangó lesz, és gondtalanul repdeshet egy csodálatos tavaszi mezőn. Talán...